"Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK ..."

"Egy ember éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak föl az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomsort látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat. Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egyetlen lábnyomsort lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek.

Nem hagyta nyugodni a dolog, és megkérdezte az Urat: "Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. Mégis, azt látom, hogy épp a legnehezebb időkben csak egyetlen lábnyomsor maradt a fövényen! Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád?"

Az Úr így felelt: "Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen lábnyomsort, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek."

„Egy kis erdő közepén élt egy gyönyörű almafa, boldogságban és békességben. Minden évben bőségesen termett rajta száz meg száz piros alma. Ám egy nap féreg fúrta be magát a fa törzsébe hatalmas fájdalmat okozva ezzel a fának.

Szegény nem tudta megvédeni magát, így a féreg napról napra egyre beljebb és beljebb jutott a fa törzsében. Az almafa kínok kínját élte át, s a szenvedés annyira úrrá lett rajta, hogy lassan azt is elfelejtette, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbált szabadulni a fájdalomtól, és egyre azon törte magát, hogy hogyan tudna véget vetni a szenvedéseinek.

Akkor megpillantott egy rókát, amint az szabadon futott a fák között. - Én is szabad akarok lenni és úgy akarok futni mint ő! Akkor majd semmilyen féreg nem érhet utol! - gondolta magában a fa, és ezzel minden erejét bevetve megpróbálta kitépkedni a gyökereit a földből. A keserves munka ellenére csak nagyon lassan tudta mozgatni a gyökereit, de nem adta fel a küzdelmet. Minden erejét szabadulásába vetette, s ahogyan gyengült, egyre kevesebb és silányabb termést hozott.

Ám egy nap egy kis alma megérezte, hogy valami nincs rendben a fával: - Miért-e szenvedés? Miért-e fájdalom? Miért-e hiábavaló küzdelem? Almák ébredjetek, a fánk szenved! Hát nem érzitek? Azzá akar válni, ami sohasem lehet, s ezáltal megöli önmagát, s vele együtt minket! - összefogtak az almák, és próbálták szólongatni a fát, de az rendíthetetlenül fojtatta keserves küzdelmét.

Nem tudták mit tegyenek szegény almák, utolsó reményük volt az imádság. A hatalmas égtől kérték, hogy küldjön egy angyalt, ki majd segít. Minden nap imádkoztak, és reménykedve várták a megváltást, ám a remény egyre csak fogyott. Míg végül egy szép napon apró pici szárnyakon repült feléjük egy kis fakopáncs. Leszállt a fa törzsére, és hegyes csőrével kopogtatni kezdte azt. Kis idő múlva a féreg már ott tekergett a kismadár csőrében.

Ujjongtak az almák, a fakopáncs jóllakottan szállt vissza az égbe, és az almafa végre újra boldogságban és békességben élt tovább.”

„Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget. - Te hiszel a születés utáni életben? - kérdezi az egyik. - Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket - válaszolja a másik. -

Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? - Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni. - Hát ez ostobaság! - vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot...

de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid! - De, de... valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. - De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerűen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra! - Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és ő nagyon vigyáz majd ránk! - válaszolja reményteljesen.

- Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van? - Hát... mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetően létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is! - Néha - mondja elmerengve a másik - amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem - teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!"

"Egy öregember, egy fiú és a szamaruk együtt vándorolt. Már egészen közel értek egy városhoz, és mindketten ott mendegéltek a szamaruk mellett. Arra ment néhány iskolás gyerek. és kuncogni, vihogni kezdtek: - Nézzétek ezeket a bolondokat! Ott van velük egy egészséges szamár, ők mégis gyalogolnak.

Legalább az öregember ráülhetne a szamárra! Az öregember és a fiú meghallották ezt: - Most mi legyen? Az emberek nevetnek rajtunk, és nemsokára beérünk a városba. Úgyhogy jobb, ha úgy teszünk, ahogy ők mondják. Így hát az öregember ráült a szamárra, a fiú pedig követte őket. Megint csak közel értek néhány emberhez. akik amint megpillantották őket, így szóltak: - Nézzétek! Az öregember ott ül a szamáron, az a szegény gyerek meg gyalogol. Ez képtelenség! Az öregnek kellene gyalogolnia, a gyereknek meg a szamáron kellene ülnie.

Helyet cseréltek hát: most az öreg kezdett gyalogolni, és a fiú ült a szamáron. Megint jöttek néhányan, majd így szóltak: - Nézzétek ezeket a bolondokat! És milyen szemtelen ez a fiú. hogy ő ül a szamáron. Az öreg talán az apja. vagy a tanítója, aki mellette gyalogol. Ez ellenkezik az előírásokkal!

Mit kellene tenni hát? Mindketten úgy gondolták. csakis egy megoldás van: mindkettőjüknek rá kell ülni a szamárra. Hát így is tettek. De megint csak jött egy-két ember, akik így szóltak: - Nézzétek milyen kegyetlenek ezek az emberek! Az a szegény szamár majd kileheli a lelkét: két ember egy szamáron. Inkább nekik kellene cipelniük azt a szegény szamarat a vállukon.

Már majdnem elérték a városhatárt, amikor elértek egy folyóhoz és a rajta keresztül ívelő hídhoz. Újra tanácskozni kezdtek: - Jobb lesz, ha úgy viselkedünk. ahogy az itteniek jónak látják, különben őrültnek fognak minket nézni. Kerestek hát egy bambusznádat, aztán rátették a vállukra, és úgy cipelték a lábnál fogva fellógatott szamarat.

A szamár ellenkezni próbált, hisz a szamarakat semmire sem könnyű kényszeríteni. Megpróbált elszökni, mert ő nem akart a társadalomhoz alkalmazkodni. Nem akarta azt csinálni. amit a többiek mondanak. De a két ember túlerőben volt vele szemben, a szamárnak tehát meg kellett adnia magát. A híd közepére érve azután megint szembe találkoztak egy csapat emberrel. akik hamar körül is vették őket: - Nézzétek ezeket az őrülteket! Soha nem láttunk még ilyen háborodottakat! A szamár arra való. hogy a hátára ülve közlekedjetek, nem pedig arra, hogy a vállatokon cipeljétek! Megőrültetek?

A szamár a nagy tömegtől egyre nyugtalanabbá vált, végül annyira izgatott lett, hogy leugrott, és a hídról a folyóba zuhant, majd odaveszett. Mindketten leballagtak a folyópartra, ám a szamár már halott volt.

Leültek, majd az öreg így szólt: - Figyelj most rám... Ez egy nem mindennapi történet, hiszen az öreg egy szúfi mester, egy megvilágosodott ember volt, a fiú pedig a tanítványa. Az öregember épp egy leckét próbált megtanítani a fiúnak. mert a szúfi bölcsek mindig úgy tanítanak, hogy szituációkat teremtenek. Ők azt mondják. a szituáció átélése nélkül nincs megértés. Így hát ezt a szituációt is csak a fiú számára hívta elő.

Az öregember tehát így szólt: - ...látod, épp úgy, ahogyan most a szamár, te is halott leszel, ha túl sokban követed mások véleményét. Ne törődj azzal, hogy mit mondanak mások, mert milliónyi ember él még rajtad kívül, akiknek mind-mind más véleménye lesz. Mindenkinek megvan a saját véleménye, és ha te ezekre hallgatsz, az a halálodat fogja jelenteni.”

Önfejlesztési Rajzkurzus - Több, mint jobb agyféltekés rajztanfolyam Jobb agyféltekés gondolkodásmód fejlesztése rajzolással "Művészet és önfejlesztés egy helyen!"

Önfejlesztési Rajzkurzus

 Több, mint jobb agyféltekés rajztanfolyam

 Jobb agyféltekés gondolkodásmód fejlesztése rajzolással, festéssel

 "Művészet és önfejlesztés egy helyen!"

Vélemény, hozzászólás?