" Végül minek is köszönhetik akkor a kiemelkedően sikeres emberek rendkívüli képességeiket? 

Annak, hogy mind a logikus, elemző bal agyféltekét, mind pedig a kreatív, intuitív jobb agyféltekét felhasználják a gondolkodásban.

Kétszer olyan sikeresek tehát, mint csupán egyetlen agyféltekével gondolkodók?

Nem kétszer olyan sikeresek, hanem ennél jóval sikeresebbek."

/ José Silva - A sikeres üzletember /

 

 Végül minek is köszönhetik akkor a kiemelkedően sikeres emberek rendkívüli képességeiket?...

 

„Mit is jelent a siker?”

 

 „Az emberi lényeket a Siker — vagyis a vágyott dolgok megszerzése, birtoklása és megtartása — motiválja.”

Noah St.John 

 

A siker megfogalmazása egyénenként különböző lehet, de érzésben ugyanazt adja Mindenkinek! Ha sikeresnek érezzük magunkat, akkor teljességet, tökéletességet érzünk, csodálatos megelégedettség tölti el a szívünket. Az életben való siker többet takar, mint a „valamiben sikeresnek lenni”. Hiszen attól, hogy sikeresek vagyunk például a hivatásunkban, az nem jelenti azt, hogy a párkapcsolatunk is dicsőségben pompázik.

A sikerhez egy magas szintű tudatos hozzáállás szükséges, ami gondolkodásmódban és ebből következő céltudatos cselekvésben nyilvánul meg. Végeredményeként az egyén élete minden területén a lehető legjobbat hozza ki magából, ezáltal a megelégedettség érzése dominál benne.

 

Minél inkább az önmegvalósítás útján járunk, annál erősebb a sikerre való képesség bennünk.

 

Minél inkább az önmegvalósítás útján járunk, annál erősebb a sikerre való képesség bennünk.

 

„Mi szükséges ahhoz, hogy sikeresek legyünk?”

 

 Ahhoz, hogy önmegvalósító életet éljünk, és sikeresek legyünk, rá kell térnünk az önismeret útjára. Így megtudjuk, kik vagyunk, és mit akarunk elérni a boldog élet érdekében.

Az önmegvalósítás nélkülözhetetlen tényezője az önfejlesztés. Amikor már tudjuk, milyen erősségeink és gyengeségeink vannak, akkor céljaink elérése érdekében fejlesztenünk kell képességeinket.

A sikeres élet legfontosabb erőforrása az egészséges ÖNBECSÜLÉS=ÖNSZERETET .

 

Ha megfelelő mértékben szeretjük magunkat, akkor sokkal tevékenyebbek-motiváltabbak leszünk, pozitívabb lesz a lelki beállítottságunk, tele leszünk energiával, így rendkívüli mértékben nő a sikerre való képességünk az élet bármelyik területén!

 

Ha megfelelő mértékben szeretjük magunkat, akkor sokkal tevékenyebbek-motiváltabbak leszünk,...

 

„Mi az összefüggés a jobb agyféltekés gondolkodásmód és a siker között?”

 

„Napoleon Hillhez hasonlóan a Newark Egyetem kutatói is arra a megállapításra jutottak, hogy a kiemelkedően sikeres személyiségek különleges szellemi képességekkel rendelkeznek.”

José Silva

 

Az ember alapvetően kétféle gondolkodásmódot használ: 

1. bal agyféltekés gondolkodásmód jellemzői -  verbális, elemző, sorrendet betartó gondolkodás, a részletek megértéséért felelős;

2. jobb agyféltekés gondolkodásmód jellemzői - vizuális, észlelő és ezzel egyidejű gondolkodás, a teljes kép meglátásáért felelős.

A hagyományos oktatási rendszerek kifejezetten a bal agyféltekés gondolkodási stratégiákat és az IQ-fejlesztését részesítik előnyben. ( IQ: értelmi képességek összessége - általános tanulási-, logikai-, verbális,- számolási képességek )

Daniel Goleman( az ő nevéhez fűződik az EQ-megnevezés – Emotional Intelligence Quotient ) pszichológus még a 90-es években jött rá elsőként, hogy az IQ tulajdonképpen a sikeres tényezők összességének csupán csak egyötödét adja!!!

A sikeres élethez nélkülözhetetlen jobb agyféltekés módokat, a logikától eltérő képességek fejlesztését sajnos mai napig hanyagolják a tradícionális iskolák   ( formaészlelés, irodai észlelés, térbeli tájékozódás ill. motorikus képességek: kézügyesség, szem-kézkoordináció, ujjügyesség) ill. szinte teljes mértékben kihagyják az  EQ  (érzelmi-társas intelligencia: empátia, önismeret, önkontroll, ambíció) és SQ  (spirituális intelligencia: bölcsesség, lelkiismeret, boldogságra való képesség ) fejlesztését.

Valójában a sikerhez és boldogságra való képességhez az érzelmi és spirituális intelligencia a legszükségesebb!

 

 Kutatások bizonyítják, hogy a világon a legsikeresebb emberek nem az intellektuális képességeikkel tűnnek ki társaik közül, hanem fejlett EQ és SQ-juk miatt.

 

Kutatások bizonyítják, hogy a világon a legsikeresebb emberek nem az intellektuális képességeikkel tűnnek ki társaik közül, hanem fejlett EQ és SQ-juk miatt.

A jobb agyféltekés gondolkodásmód fejlesztésével bizonyítottan fejlődnek az érzelmi- és spirituális intelligenciához tartozó tulajdonságaink, pl.: empátia, motiváltság, önismeret, önkontroll, lelkiismeret és belső bölcsesség.

Ezért fejleszd Te is a jobb agyféltekédet, hogy teljesebb, sikeresebb, boldogabb életet élhess!  🙂

 

Ajánlatunk


 

Önfejlesztési Rajzkurzus

Több, mint jobb agyféltekés rajztanfolyam

MEGNÉZEM

Színkeverés Művészete

Jobb agyféltekés festő tanfolyam

MEGNÉZEM

Portérajzolás

Élethű grafitportré rendelésre

MEGNÉZEM

Vélemény, hozzászólás?